Archívum


The Mission

Megjelent: 2012 október 31.

A sportesemény leírása röviden a következő:

Egy 167.000 km-es kerékpáros teljesítménytúráról van szó, melynek során a világ 107 országát érintenénk.

A kerékpártúra „különlegességét”, egyediségét jelzi, hogy két triatlonos, egy mozgássérült (baleset
következtében mind a két lábát amputálni kellett), valamint tandem kerékpáron egy triatlonos és egy vak sportoló fog kerékpározni felváltva, napi 16-18 órát (kb. 350-400 km) 510 napon keresztül. Ezzel az a célunk, hogy felhívjuk a világ figyelmét arra, elő kell segíteni a fogyatékos és az egészséges emberek kapcsolatát a munkában, a magánéletben és a sportban.

Másik célja rendezvényünknek, mi sportolók is részt szeretnénk venni a drog és diszkrimináció elleni harcban, s erre mi sem alkalmasabb, mint egy ilyen világméretű, az egész világ figyelmét felhívó sportesemény. Ennek érdekében szeretnénk megnyerni rendezvényünknek minden olyan személyt, intézményt, szervezetet, amelyek tevékenységükből adódóan támogatnának abban, hogy egy világméretű összefogással, akarattal, gátat lehet szabni korunk egyik legnagyobb problémájának leküzdésében.

Utunk során érintett 107 országban szeretnénk találkozni az adott ország kiemelkedő személyiségével felkérve arra, hogy egy különleges, kifejezetten erre a célra készített könyvet dedikáljon és egy rövid sajtótájékoztató keretében tájékoztatást adhassunk utunk történetéről kiemelve annak elsődleges céljait.

A misszió által érintendő országokban lehetőség szerint szeretnénk találkozni intézmények, szervezetek vezető személyeivel, hogy ezen találkozások alkalmával felhívhassuk az emberek figyelmét a fogyatékos és az egészséges emberek szoros összetartozására, valamint kinyilváníthassuk a közös akaratot a drogprobléma és a diszkrimináció leküzdésére.

Képek


A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Undefined index: HTTP_REFERER

Filename: controllers/page.php

Line Number: 217

« Vissza

Támogatók


Tovább olvasom

Levelek

Red Cross

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 795.090 Kb

European Union

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 393 Kb

Dr. Balázs Péter nagykövet

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 1.018 Mb

Dr. Veér András

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 546.039 Kb

Tovább olvasom
Széchenyi 2020