Bemutatkozás


1994 december 13.-a egy jelentős esemény volt életemben. A gondolat megszületése után alapító tagja, és első elnöke lettem a Pelikán Sportegyesületnek.
 
Feladatul tűztük ki a fogyatékos és egészséges emberek kapcsolatának javítását a sportban és a mindennapi életben, valamint a drog-és a diszkrimináció ellenes harcot. Terveink között volt még olyan tömegsport rendezvények szervezése és támogatása, melyek hatalmas embertömeget aktivizálnak, elsősorban a triatlon három számában: az úszás, a kerékpár és a futás sportágakban.
 
Ezen munka egyik legjelentősebb eredménye a Pelikán Futógála (archívum) volt, mely közel 4500 embert mozgatott meg évről-évre az ország minden részéről óvodásoktól, a nyugdíjasokon keresztül a mozgássérültekig. Az országban elsőként mi rendeztünk ovifutást közel 600 ovis részvételével.
 
1994-ben szerveztünk először rendezvényt. Egy kerékpártúrát (archívum). Két triatlonos, Barta István és Papp Sándor 10 nap alatt 3.900 km-t kerékpározott.
 
1994-2001 között a Megyei Triatlon-és Duatlon Szövetséggel közösen közel száz triatlon és duatlon rendezvény szervezésében vettünk rész, mely több tízezer gyermeket mozgatott meg a megye egész területén.
 
Elsődleges feladatunknak tartjuk, hogy a sportot - lehetőségeinken belül - minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni.
Ennek hatására döntöttünk úgy 1997. április 1.-én, hogy egy olyan rendezvény szervezésébe kezdünk, mely – reményeink szerint – a legnagyobb tömeget, a Föld lakosságát ismerteti meg céljaimmal, céljainkkal.
A ’The Mission’ (archívum) egy 107 országot érintő kerékpártúra, melyet egészséges és fogyatékkal élő emberek közösen teljesítettek volna másfél év alatt közel 163.000 km megtételével.
Sajnos az anyagi hátteret nem sikerült megteremteni a misszióhoz.
Az elmúlt 16 évben ez volt az első és egyetlen olyan elképzelésünk, amit sajnos nem sikerült megvalósítani.
 
2004-ben ismerkedtem meg a fitness sportággal. Ribár Zsuzsanna nagyon kedves barátom és kollegám ajánlotta, hogy a helyi fitness életnek jogi hátteret kellene adni.
Az elmúlt hét évben 393 sportolója volt a Pelikán Sportegyesületnek. Emellett közel ezer gyermek ismerkedett meg a sport szépségeivel az egyesület berkein belül. A Fitness Szakosztály állandó létszáma 240-300 fő között mozog éves szinten. Sportolóink között vannak Országos Bajnokok, Diákolimpiai győztesek és helyezettek. Emellett több sportolónk is büszkélkedhet Európa-és Világ Kupa győzelemmel és helyezésekkel.
2012-től kezdődően 9 szolnoki óvodában tartunk ovi-tornát közel 230 gyermek részvételével.
Az edzői létszám jelenleg 7 fő.
 
2005-ben első alkalommal rendeztük meg a Fitness Gálát. Az elmúlt években rendezvényünk a Magyar Fitness Szövetség legfontosabb, Szolnok város kiemelt éves rendezvénye lett.
 
A legújabb tervünk és nagyon fontos hosszú-távú célunk a Fitness Baráti Kör megvalósítása, mely egy teljesen új fejezetet jelenthet a sporttámogatásban nemcsak Szolnok városában, hanem Magyarország szinte valamennyi szegletében.
 
Nagy utat jártunk be a mai napig és tudjuk sok esetben szerencsénk is volt, hogy a sors összehozott bennünket azokkal az emberekkel, akik a legnagyobb tudást osztották meg velünk: szakmájukban felhalmozott évtizedes tapasztalataikat.
Óriási megtiszteltetés és hallatlan öröm volt számukra ezen találkozások minden perce, és reméljük az önzetlen támogatást sikerül majd meghálálnunk további elképzeléseink és céljaink megvalósításával.
 
Sokat segített nekünk az a rengeteg ötlet, tanács, ami mindig újabb és újabb lökést adott munkánkhoz. Sokszor csak egy szó, egy mondat, egy levél is elég volt ahhoz, hogy tudjuk, jó az, ami csinálunk. Az emberek hozzáállása, segítőkészsége mindig tudatta velünk, hogy jó úton haladunk.
 
Az elmúlt 16 évet rengeteg barátnak, ismerősnek, kollegának köszönhetem. Remélem a támogatók közül senkit nem hagytam ki.
Két embernek viszont kiemelten szeretnék köszönetet mondani:
Nagy Imrének, a Szolnok Megyei Triatlon Szövetség egykori elnökének. Imre bácsitól és Imre bácsi mellett tanultam meg a szervezői munkát és azt az állandó lelkesedést és pozitív gondolkodást, ami Imre bácsiból állandóan sugárzott. Sokszor bántották őt erkölcstelen és rossz emberek, de őt ez sosem érdekelte. Sosem foglalkozott ebbéli rosszakarókkal. Rendületlenül valósította meg a kitűzött célokat. Tisztességes, becsületes ember, aki nagy-nagy tisztelettel és alázattal végezte a munkáját.
Ribár Zsuzsának, aki a fitness sportággal ismertetett meg. Zsuzsa támogatása és tapasztalata nagyban hozzájárult ahhoz, ahol most a fitness sportág tart Szolnok városában. Bármikor számíthatok segítségére és nagyon komoly szakmai tapasztalatára. Bármilyen gond vagy baj volt az elmúlt 16 évben, mindig és mindent meg tudtunk oldani korrekt módon. Soha egy hangos szó, sértődés nem volt közöttünk, mert mindig a közös és megvalósítandó cél lebegett a szemünk előtt.
 
A Pelikán Sportegyesület Mindenki előtt nyitva áll. Tárt karokkal várunk minden olyan embert, aki egyetért céljainkkal, elfogadja és betartja az egyesület Alapszabályát, aki képes megadni az alapvető tiszteletet és alázatot embertársainknak nemre és fajra való tekintet nélkül.

Sportbaráti Tisztelettel:

Greiz Péter
​elnök
 

Támogatók


Tovább olvasom

Levelek

Red Cross

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 795.090 Kb

European Union

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 393 Kb

Dr. Balázs Péter nagykövet

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 1.018 Mb

Dr. Veér András

Típus: Adobe Acrobat Dokumentum
Méret: 546.039 Kb

Tovább olvasom
Széchenyi 2020